Volt év elején egy fogadalmam, egészen pontosan arról szólt, hogy megtanulok nemet mondani. Nos, jelentem, szépen haladok a tanulással. Sőt, már annyira belejöttem, hogy a főfoglalkozásnak számító munkahelyemen is kinyögtem egy kövér “nem”-et a munkára, tehát felmondtam.

Új kihívások elé állítom magam, és egy teljesen más területen próbálok érvényesülni, abban bízva, hogy sokkal ügyesebben és okosabban fogom mostantól életem megszervezni, lásd: kevesebb munka, több pénz.. (hi-hi) és a szenvedélyemnek is nagyobb teret tudok engedni. Elsődleges célom, hogy a gasztronómia iránti rajongásom nagyobb részét képezze életemnek, ezáltal:

  • több időt szeretnék szentelni a blognak,
  • több finomságot szeretnék üvegbe zárni, és ezen a csatornán hírt adni róla,
  • újabb gasztromán közösségekkel való közreműködések részese lenni,
  • elfogadni (és nemcsak elfogadni, főleg aktívan helytállni) gasztro jellegű megkereséseknek,
  • gasztrofotózàst tanulni és gyakorolni.

Mivel ez egy személyes blog, és legfőképpen magamnak írom, így nem várom el senkitől, hogy megértsen. Önreflexió célzattal írom a történéseket az, és mivel a gasztronómián kívül számos egyéb terület is foglalkoztat, ezért elő- előfordul, hogy más témák is terítékre kerülnek. Szempont, hogy az évek tovaröpülésével dokumentálva legyenek számomra a fontosabb események, nagyjából be tudjam lőni, hogy mikor mit követtem el, és a “tudom mit ettél tavaly nyáron” kiegészülhessen a “tudom mit tettél tavaly nyáron” élményeivel is ezen a fórumon!

Fénysebességgel halad az idő, az események szépen láncban követik egymást, és igényét érzem annak, hogy néha a sodrásból kikapjam fejem, és levegő után kapkodva, a billentyűzetet sűrűn püfölve, lekanyaríntsak néhány karaktert.

Ebből az apropóból alakult ez a blogbejegyzés témája, vagyis régóta fogalmazódik bennem egy “igen”-eket fejben felvonultató gondolat.

Tehát, csak és csakis akkor haladj tovább az olvasásban, ha az agymenésemen kívül kíváncsi vagy egy olyan szösszenetre, ahol az éppen változásban lévő életem egy publikus szeletét boncolgatom, és próbálok egy szisztematikus rendszert felépíteni, melyre aztán újabb alapot építhetek…

A poszt végére sem tervezek ételreceptet, vagyis talán életreceptet igen, de életed elképzelt folyamát semilyen úton-módon nem kívánom befolyásolni.

Annál inkább a sajátomra szeretnék hatással lenni.

Gondolataimat rendszerezve elsődleges szempontom, hogy az erőforrásaimat a leghatékonyabban tudjam kiaknázni.

Íme, a 3 legfontosabb erőforrásom, melyre törekszem hangsúlyt fektetni, annak reményében, hogy érvényesíteni tudjam Woody Allen egy kedvenc mondatát, miszerint “bárcsak úgy élhetnénk, ahogy élünk”.

  1. Idő: huhh, ez a téma egy örök kiapadhatatlan téma. Erről kisregényt (sőt nagyregényt) is lehetne írni. Most a saját életem vonatkozásában írok róla. Ez az egyik olyan erőforrás, amely nem megújuló. Tehát, az idő nem állítható meg és sajnos nem is fordítható vissza. Ezért igyekszem jól sáfárkodni vele. Sajnos gyakori probléma nálam, és látom ismerőseim körében is, hogy az idő kifolyik a kezem/kezünk között. Ennek remek példája a közösségi médiával töltött idő, hiszen gyakran esem abba a hibába, hogy a telefonon célirányosan elindulok keresni valamit, és hosszú percek keresgélése után, totál megfeledkezve az eredeti kiindult célból, csak pörgetem a hírfolyamot, itt megakad a szemem, ott látok valami okosságot/butaságot és a drága perceket, ahelyett, hogy hasznosan tölteném, hát tömöm agyamat szükségtelen információkkal. Lehet ismerős az alábbi mondat: “are you working or networking?” Tehát a netes beszippantás értékes időt rabolhat el az ember lányától, anélkül, hogy észrevenné. Majd írok egy külön posztot róla, hogy milyen terveim vannak a közösségi háló személyes életemben történő visszaszorítására és milyen keretbe igyekszem visszaszorítani az elburjánzó információáradatot.
  2. Energia: ahhoz képest, hogy energikus embernek vallom magam, azért néha nálam is lemerül a “zsebtelep”. Az energiára, mint megújuló erőforrásra úgy tekintek, mint az egyik legfontosabb hajtóerőre, hiszen, ha energikus vagyok, az azt jelenti, hogy jól érzem magam, elégedett vagyok fizikai és szellemi teljesítményemmel, ergo fizikai és mentális egészségnek örvendek. Energiámat az alábbi 3 fontos területről próbálom megszerezni:
    • Családom: Bátran kijelentem ,hogy a családom az éltető forrásom. Nélkülük egy tapodtat sem sehova. Na, jó… azért néha. De a vastagon szedett IGEN most az új életbe nekik is szól. Igen arra, hogy több időt töltök velük! Igen arra, hogy türelmesebb leszek velük! (úgy sem olvassák a blogot, így aztán bátor vagyok ám most :)) Igen arra, hogy gyakrabban lesz meleg és egészséges kaja előttük.
    • Sport: a sporttal való viszonyom régi kapcsolat. Hosszú évek emlékei fűznek össze. Voltak mély és magasságos időszakok, volt mikor úgy éreztem, hogy a sport elvett az életemből, de a legtöbbször hozzátett. A jellememet nevelte, türelemre tanított, a testemmel való viszonyomban töltött be fontos szerepet. Hát, hogy a fenébe ne legyen egy vastag igen a sportnak szavazva! Igen, igen, és akkor is igen! Fontos vagy nekem. És nem mondok le rólad. Most meg aztán pláné szakítok rád időt!
    • Életmód: mivel ez egy gasztroblog, ezért létjogosultsága van annak, hogy az életmód témát boncolgassam. Hiszen a számomra tökéletes életmód azt jelenti, hogy a pihenés és étkezés egyensúlyát megteremtettem és bevett szándékom ezt a lehető legoptimálisabbra fejleszteni. Nos, valljuk be! A pihenéshez és egészséges étkezéshez idő kell. És itt visszatértünk az első bekezdéshez, miszerint az idő az egyik legnagyobb kincsünk. Fontos, hogy jól gazdálkodjunk vele. Számos praktikus tanács birtokában, igyekszem ezt mostanság beépíteni az életembe, s noha soha nem voltam az a személy, aki Excel táblázatban szervezte az életét, azért belátom, hogy a jól megszervezett időbeosztásnak milyen hasznos eredményei vannak.
  3. Szenvedély: számomra a szenvedély az agyi, érzelmi és lelki működésem lényegét jelenti. Kifejezetten erős érzelmek átélésére vagyok képes, ezért a szenvedély, mint abszolút pozitív hajtóerő eszméletlen fontos szerepet tölt be életemben. Valljuk be, a szenvedély rendkívül energikussà tud tenni bennünket, sőt egy magas szintű teljesítményhez elengedhetetlen. Azt a tevékenységet, amit szívesen végzünk, amit örömmel hajtunk végre, azt szenvedélyből csináljuk. Az örömmel végzett munka soràn pedig tér és idő megszűnik, így a létezés egy olyan aspektusát tudjuk megélni, ami kiemel a hétköznap sodrásából, egyfajta flow élményt ad, és az àramlat, ami lendít, sőt sodor tovàbb, egy felsőbb emelkedettebb àllapotot idéz elő. Ezt az àllapotot élem meg, amikor szàmomra kedvelt tevèkenységet végzek, és ez egy fontos erőforràs számomra. Amiben örömömet lelem, azt gyakran végzem, de igyekszem úgy használni, hogy a tevékenység alatt érzett szenvedélyem fenntartható legyen.

Most már, hogy ilyen filozófikusra sikerült a bejegyzésem vége, már csak két gondolattal zàrom a hosszúra sikerült elmélkedést.

Az első és legfontosabb tanàcsom magamnak, hogy a céltudatos gondolkodást és cselekedetet, mindig és minden időben kellő alàzattal kiegészítve gyakoroljam.

Aztán, második gondolatom gyanánt pedig tartsam szem előtt, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott és csendesebb életet, mint egyéni életcélt fogalmaztam meg.

Legyen mindig álmom, ismerjem meg a lehető legjobban a korlátaim, törekedjek azok leküzdésére, teremtsem meg/találjam meg az erőforrásokat, melyek az álmaim megvalósításában segítenek és bízzak magadban.

Tehát, bátorítok mindenkit, hogy az legyen, aki csak lenni akar. És találja meg azokat az erőforrásokat életében, mely számára a fejlődést biztosítják. És igen, legyen szándéka és igénye az örökös fejlődésre, mind jellembeli, mind pedig szakmai téren.

Ha, valaki ősanyaként tudja elképzelni magának a boldogságot, akkor legyen az, ha viszont a karrier építése a fontosabb és belülről nem feszíti szét az érzés, hogy családot alapítson, akkor legyen úgy. Az a fontos, hogy amit és ahogy csinálja, azt a tőle telhető legjobban tegye.

Én így vállalom önmagam!

Írj nekem!

Partnereim

elgusto logo1 erhardt logo kofferbar  logo by    malacpofa   rozetta   tornacos logo