Van nekem egy kék kis füzetem, amibe évek óta elkezdtem leírni azokat a lekvár recepteket, amelyeket elkészítettem. Nem tudom miért, de a füzetke első oldalára került a citromos fügelekvár, ami azóta beváltotta az első helyhez méltó helyét, mert a legfinomabb lekvárom egyike.

A receptet a neten keringő sok receptek között olvastam, sajnos már nem emlékszem hol, de ez valami fenséges íz, isteni finom.

Szóval az úgy volt, hogy a szomszéd asszonyom (aki azóta már elköltözött az utcánkból, de szerencsére a faluban maradt) szólt, hogy érik az udvarán a füge, csapjak le rá, és alkossak belőle valamit.

Az ötletet tett követte, én pedig szépen fára másztam (mert jó terebélyes fává nőtte ki magát ez a füge bokor) és megszedtem egy vödröt illatos, zamatos, finom és mézédesre érett fügével.

Aztán szépen haza bandukoltam, és nekiláttam feldolgozni.

A receptet aztán leírtam, mely így szól:

  • 2,5 kg érett füge
  • 1 kg cukor
  • 2 csomag vanilíás cukor
  • 2 db biocitrom reszelt héj
  • 2 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál őrölt fahéj

A fügéket megpucoltam, darabokra vágtam, beledobtam a lekvárfőző lábasomba, majd hozzádtam a bio citrom lereszelt héját.

A cukrot a vaníliás cukorral, a fahéjjal és a gyömbérrel összekevertem és ezt is hozzá öntöttem a fügéhez,

Nagyjából egy órát állni hagytam, addig a füge levet engedett, és párszor jól megkavargattam.

Majd kisebb lángon állandó keverés mellett lekvár sűrűségüre főztem.

Nem tettem bele semmi tartósítót, és így is szépen elállt. Felbontás után természetesen a hűtőben tárolom, de egy üveg nálunk hamar elfogy.

Az igazsághoz viszont hozzá tartozik, hogy én nagyon nagy gondot fordítok az üvegek csírátlanítására.

Elmosom az üvegeket és még vizesen berakom a sütőbe, ott 100 fokon 20-25 percet bent hagyom.

A kupakokat pedig szabályszerűen kifőzöm. Forrásban lévő vizet öntök rájuk és rajta hagyom. Van erre egy edényem, amiben szépen sorba belerakom a kupakokat, forró víz ellepi őket, a merítőkanalat dettó és ha már a víz kihűlt akkor leöntöm róluk.

Addig a lekvár is megszokott főni.

Aztán a dunsztolás jön utána, jól bebugyolálom őket és hagyom egy napig a száraz dunsztban.

A végeredmény eddig még sosem okozott csalódást.

Nos, ez a lekvár is isteni lett tavaly, itt az ideje utána nézni, hogy hogyan tudok a faluban ismét fügéhez jutni.

Hamarosan beszámolok az idei füge lekvár készítésről is!

Írj nekem!

Partnereim

elgusto logo1 erhardt logo kofferbar  logo by    malacpofa   rozetta   tornacos logo