Egészen pici lány koromban volt nekem egy nagyon kedves dadus nénim. Emlékeimben ott él apró kis termetével, picurka kis buksijával, mindig mosolygó arcával.

Ez a drága pici néni egy ideig a felügyeletemért volt felelős, így együtt töltöttük a dolgos hétköznapok délelőttjeit. Nagyon elevenen él bennem mozgása, csípőficamos járása, kedves és megnyugtató hangja, mindig mosolyra húzódó arca. Annyi kedvességet abban az inséges időkben senkitől nem kaptam, mint tőle, talán ezért is maradt annyira élénken bennem az angyali megjelenése, a bájossága. Akkortájt életünk sajnos nem a nyugalomról szólt, ezért is szántott mély emléket bennem a vele töltött idő, mely kiskorom emlékei közül talán az egyik legkedvesebb. Az otthona maga volt számomra a béke és megnyugvás, ahol csend, vidámság és önfeledt játék fogadott és ahol minden arról szolt, hogy figyelmet kap egy gyermek…

Egy alkalommal azt a játékot találta ki nekem, hogy üljünk ki az ablakba és számoljuk az autókat. (A ’80-as évek elején még elég kevés autó furikázott egy olyan szocialista országban, ahol bónra mérték az üzemanyagot és a hónapok páratlan és páros hétvégéjére olyan szabályt vezettek be, hogy az autók rendszámtáblája volt a mérvadó, hogy melyik hétvégén közlekedhet. – Képzeljük csak el egy pillanatra most ezt a helyzetet…:) ha páros rendszámú autója volt a polgárnak, akkor a hónap páros hétvégéjén közlekedhetett, ha páratlan, akkor kénytelen volt megvárni a következő hétvégét, ha autóját használni akarta…)

Szóval, a történet ott folytatódott, hogy én voltam a piros, Jolánka néni pedig a fehér autókkal. Az ablak előtt elhaladó autók közül pedig számoltuk a fehér és a piros autókat.  Nos, hogy ki nyert, arra már nem emlékszem, de arra igen, hogy előfordult, hogy percekig kellett az ablakban strázsálnunk és egy autó sem érkezett. De, honnan érkezett ez a kósza gyerekkori gondolat most ide?

Egészen őszintén onnan, hogy manapság naponta többször is előfordul, hogy déja-vu érzésem van. A gyerekkorom békebeli hangulatait megidéző emlékek, mint álmos ködből felderengő képfoszlányok settenkednek elém és olyan nosztalgikus hangulatot teremtenek körülöttem és bennem, mely lelkemet balzsamozzák, jókedvre derítenek és a hála érzését erősítik bennem. Nos, nem mintha az ablakot figyelve játszanám az autószámolósdit. De ha tekintettemmel az ablakra révedek, feltűnik, hogy hosszú méla percek telnek el úgy, hogy egyetlen kocsi sem halad el házunk előtt. Fura és közben meg mégis jó.

Mond, Neked mit tanít ez az új élethelyzet?

Elmondom, hogy nálam milyen változásokat hozott, hiszen egy teljesen új rendszert kellett kiépiteni, annak minden nehézségeivel és megpróbáltatásaival.

• a kora reggeli ébredés rituáléját igyekszem több-kevesebb sikerrel megtartani, és a csendes és nyugodt perceket egy új hobbira fordítani. Ez az új hobbi nem más, mint a jóga. Reggelenként van, hogy egy órát is szánok erre a tevékenységre, de előfordul, hogy félóra is elég, hogy testemben érezzem az energiát. A család ekkor még alszik, így egy csendes helyre vonulok és halkan indítom be magamban a lassú ébredést.
• a délelőtti tanulást törekszünk a lehető leggyorsabban elvégezni. Gyermekemet az elején nehéz volt rávenni, hogy ennek mekkora előnye van a nap hátralévő részére nézve, de szerencsére meggyőző képességem, erélyes akaratom segített benne…:)
• a közös ebédelések szerencsére korábban is a családunk fontos napirendi pontja volt, most aztán méginkább hangsúlyt fektetünk, hogy egyetlen étkezést se múlasszunk el egymás nélkül. A közös étkezés pedig lehetőséget teremt arra, hogy hálát adjunk a napi betevőért, egymásért, a szokatlan helyzet miatt kialakult életünkért. Hálás köszönet azoknak is, akik most is munkájukkal a közjót szolgálják, és nap mint nap azon dolgoznak, hogy a mi életünk, alapvető szükségleteink ellátásra kerüljenek.
• az étkezést nagyon alaposan megtervezzük, heti egyszer vásárolunk, így napi lebontásban készítek egy tervet, hogy mely napra mit szeretnék főzni. Ez a 10 perces tervkészítés megkönnyíti a vásárlást, a főzésen való agyalást, hogy éppen mi kerüljön a lábasba…Furán hangzik? lehet, hogy bogaras, de nekem ez a kiszámíthatóság, a precíz tervezés mindig is része volt életemnek. Csak talán nem ennyire mindenre kiterjedően, de a strukturáltság számomra a nyugalmat termeti meg.
• mindennap szánunk időt arra, hogy családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket felhívjuk, beszélgessünk velük. Jó érzés, ha felénk kezdeményezik a hívást, érdeklődnek hogylétünk felől. Végre van idő hosszasabban beszélgetni, anyuval reggel virtuálisan kávét inni, és most már készülök, hogy a böjt után lesz alkalmunk barátainkkal közös esti borozgatásra is.
• az otthonlétben sokkal több alkalom adódik arra, hogy magamba szálljak, önismereti problémáimat boncolgassam, türelmet gyakoroljak vagy esetleg önmérsékletre intsem magam. Igyekszem példamutatóan viselkedni gyermekkemmel, férjemmel…

Szokatlan a jelenlegi helyzet és közben meg mégis annyira békebeli, pont mint egy ilyen túrós batyu megsütése.

Íme a recept:

Kelt tészta alaprecept (amit kalács, kakaós csiga esetében is használhatunk)

• 3 dl langyos tej
• 2,5 dkg friss élesztő
• 5 dkg kristálycukor
• 50 dkg finomliszt
• 1 mokkáskanálnyi só
• 5 dkg puha vaj
• 1 csomag vanilíás cukor
• 1 kis citrom kezeletlen héja reszelve
• 1 tojássárgája

A töltelék receptje:

• 45 dkg tehéntúró
• 2 ek tejföl
• 2 ek búzadara
• 4 ek cukor
• 1 csomag vanilíás cukor
• 1 tojás
• a lekenéshez: 1 tojás sárgája

A tejet meglangyosítjuk, belerakunk 1 kanál cukrot, hozzámorzsoljuk az élesztőt, letakarjuk és hagyjuk felfutni.

A lisztet tálba szitáljuk, hogy levegős legyen és átvegye a szoba hőmérsékletét, az élesztő miatt is fontos a szitálás! Hozzáadjuk a maradék cukrot, a sót, a vanilíás cukrot, a reszelt citromhéjat, a puha vajat és összemorzsoljuk. Ezidő alatt az élesztő fel kell fusson, ha létrejött a hatás, akkor a morzsalékhoz öntjük és egynemű tésztává dolgozzuk. Addig gyúrjuk, amíg elválik az edény falától és rugalmas, fényes tészta lesz. Ha ragad a kezünkhőz a tészta, akkor adunk hozzá még egy kis lisztet. Ekkor az edénybe hagyjuk és bő félórát meleg helyen kelesztjük. Amíg a tészta kel, addig elkészítjük a tölteléket.

Ha megkelt a tészta, egy lisztezett deszkára borítjuk, átgyúrjuk és kinyújtjuk. 6×6 cm-es kockákra vágjuk, a közepére teszünk egy jó evőkanál tölteléket, majd átlósan a sarkokat összefogva csavarunk egyet rajta. Így marad egyben a batyu és süléskor nem nyílik ki.

Bátorítok mindenkit, hogy vegye a fáradtságot és, ha időből kijut finomságokat készíteni, akkor a túrós batyu is kerüljön a repertoárba.

Vigyázzatok magatokra!

Üdv,

Edó