Mielőtt nekiláttam ennek az év végi szokásos posztnak a megírásához, kíváncsiságból elolvastam a tavalyi évet záró posztomat.

Azt hiszem elégedett lehetek, hiszen a kitűzött célom teljesült. A lassabb tempó beiktatása alapvetően sikeres volt, a folyton izgága késztetés érzését sikerült mindig időben elcsípnem és emlékeztetnem magam a fontossági sorrendekre. Időm jelentős részét sikerült arra fordítanom, amit év elején megfogalmaztam magamnak, éspedig a kis manufaktúrám felvirágoztatása.

Az idei év végi számadásom most elmarad, nem törekszem beszámolni arról, hogy, hol voltam, mit láttam, mit ettem és kivel, mivel a fenti okból kifolyólag nem vittem túlzásba a jövés-menést, helyette gondolataim megosztását igyekszem szavakba önteni.

Mivel senki más nem látja úgy a világot, ahogy én, és minden sztori más és más, ezért veszem a bátorságot és megosztom néhány gondolatom.

Mi az, ami az életem jelentős és állandó része?
Manapság mi foglalkoztat engem?
Mire törekszem az új évben?

Ha a fenti kérdésekre adott szubjektív válaszaim érdekelnek, csak akkor haladj tovább az olvasásban.

A tanulás és az önmagam tanulmányozása számomra mindig rengeteg ismeretet és felismerést ad.

Az apró dolgoknak például kiemelt jelentőséget tulajdonítok, ez az ami számomra fontos, és érdekes, hiszen életem sava borsát adja. Keresem mindig és mindenben a kapaszkodót, ami állandóságot ad az életemnek, és hogy egy példával is járjak, apró, de jelentős dolog életemben a reggeli hála rituálém ébredés után, a hétköznapi percre pontos telefonos reggeli csevegés egy szeretett személlyel, csak hogy a legfontosabbakat említsem.

Életem változatlan része a családom, az irántuk érzett szeretetem, és tiszteletem, Erdély, mint gyerekkorom bölcsője és megannyi fontos élmény helyszíne, továbbá a munkám, a sporttevékenységeim, a kutyám.

A megannyi állandóság között pedig szükségem van arra is, hogy állandó fejlődés és átalakulás vegyen körül. És a fejlődésem legjobban nyomonkövethető a kézműves lekvár manufaktúrámban végzett tevékenységemben. Az alkotói szabadságomat szeretném továbbra is megőrízni, úgy, hogy ne kelljen erőltetni teljesítményt, és ne kelljen azért alkotnom, hogy a megélhetésért küzdök.

A bevételi forrást a civil munkahelyem jelenti, mely szintén jelentős része az életemnek. A kiegyensúlyozott, megszokott, de ugyanakkor kihívásokkal teli munka és a kreatív alkotói tevékenység összeegyeztetése továbbra is fontos megfogalmazott célom.

Tisztában vagyok vele, hogy a sikerhez hosszú út vezet, és fontosnak tartom, hogy máshonnan is érkezzen impulzus és bevétel, ezáltal csökkenthető legyen a rám nehezedő nyomás. Továbbá, az is tiszta sor, hogy nem dől össze a világ, ha álmaim egy része később valósul meg, mint ahogy kitűztem.

Időközben rájöttem, hogy mennyire fontos megtanulnom nemet mondani. Ezzel mindig is gondjaim voltak. Hosszú évekig képtelen voltam bármire is nemet mondani, ennek okai felnőttként realizálódtak bennem, melynek taglalásába nem kezdek most bele, hiszen az egy külön posztot érdemelne.

A lassabb és ezáltal kiegyensúlyozottabb élet rengeteg időt követel, egyetlen járható út az állapot fenntartásához, ha meg tanulunk nemet mondani. Nos, ehhez nekem fel kellett nőnöm, és önbizalom terén is izmosodásra volt szükségem.

Miért?

Ahányszor igent mondunk egy dologra tudattalan száz másikra mondunk nemet, állítja kedvenc bloggerem Beth Kirby (Local Milk blog). És mennyire igaza van, hiszen az igennel, az elköteleződéssel kizárjuk annak lehetőségét, hogy bármi mással foglalkozzunk.

Időnk jelentős részét mi magunk osztjuk be, -kivételt képez talán a munkahelyünk, ahol vezetőnk szabja ki feladatainkat és osztja be munkaidőnket (persze van aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy önmaga főnöke, de feladatai alól ő sem menekülhet)-, tehát alaposan meg kell gondolnunk, hogy mivel töltjük el.

A “van rá időm” gondolat rengeteg veszélyt rejt magában, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy csak és kizárólag akkor van mindenre idő, ha priorizálunk és a számunkra fontos dolgokkal foglalkozunk.

Manapság mindenhonnan kapjuk az impulzusokat, és annyira bőséges a választék, hogy néha nagyon sok időbe és energiába telik mire kiválasztjuk a számunkra fontosakat.

A lényeg talán az lenne, hogy energiánkat és időnket ne pazaroljuk haszontalan tevékenységekre, törekedjünk életünk egyszerűsítésére.

Sarkalatosan fogalmazva mérlegeljünk, döntsünk, egyszerűsítsünk, és amikor szükség van rá, bátran mondjunk egy határozott és kövér NEM-et. El kell tudnunk fogadni azt is, hogy mindenhol és mindig nem lehetünk jelen, és kapacitásunk, türelmünk, befogadó képességünk határos.

Mikor?

Az első megérzés mindig segít, jó ha nem hagyjuk figyelmen kívül.

Amint korábban utaltam rá, az időnk számunkra legoptimálisabb eltöltése csak rajtunk múlik, mi döntjük el, hogy mikor mire áldozunk. Feladataink rangsorolása, esetleg kiszervezése hozzásegít ahhoz, hogy a számunkra fontos dolgokra a lehető legtöbbet szánjuk.

Ami pedig elmarad, azt lelkiismeretfurdalás nélkül vegyük tudomásul. A feladatok kiszervezése nem jelent lustaságot, meg kell tanulnunk delegálni és bátran kezünkből kiengedni a munkát.

Az idő és az energia is egy fizetőeszköz, ugyanúgy, mint a pénz, állítja kedvenc bloggerem Beth Kirby a Local Milk blogjában, tehát nagyon fontos hogyan sáfárkodunk vele. Azzal, hogy a feladatok egy részét delegáljuk a megfelelő szakembernek, pénzt spórolhatunk, hiszen a feladat elvégzésére szánt időnket pénzkereseti tevékenységre is fordíthatjuk, így rajtunk múlik, hogy a bevételünk és kiadásunk mérlege milyen egyensúlyban van.

Hogyan?

Társadalmunkban mindannyian úgy szocializálódtunk, hogy segítőkészek, önfeláldozó és a közvetlen emberi csoportunk hasznos tagja legyünk. Rendszerint ez úgy jön létre, hogy saját érdekeinket háttérbe szorítva igyekszünk az elvárásoknak úton útfélen megfelelni.

Félreértés ne essék, most nem arra akarok senkit buzdítani, hogy öncélú, egoista személyként törekedjen viselkedni, csupán saját érdekeit szem előtt tartva élni, de javaslom a mérlegelés utáni döntés jogának gyakorlását és bátorítok mindenkit arra, hogy függetlenül mások véleményének figyelembe vételével, mindenki igyekezzen azt, aképp és akkor végrehajtani, ahogy számára a legoptimálisabb.

Tudom, ez nem mindig sikerül, de a gyakorlás meghozza gyümölcsét, és előbb utóbb az ember megtanulja, hogy adott helyzeteket hogyan kezeljen és diplomatikusan hogyan tudjon visszautasítani, úgy, hogy senkit ne sértsen meg.

Mindehhez bátorság és legfőképpen önismeret szükséges, hogy az adott helyzetben megfelelően mérlegeljünk és anélkül, hogy magyarázkodásba bonyolódnánk lazán nemet tudjunk mondani.

Tudom, hogy ez egy hosszú tanulás folyamata, és rajtam kívül biztos akadnak még, akiknek szintén nehezükre esik.

Az új év számomra valódi kihívása a nem-ek gyakorlása lesz.

Életem egyszerűsítése most a legfontosabb célom, hiszen ahhoz, hogy mindenhol helyt tudják állni, és kis manufaktúrámat továbbra is képes legyek működtetni, szükséges egy számomra jól átlátható rendszer felépítése és működtetése (család, munka, manufaktúra, sport, szabadidő).

Az új évben törekszem NEM-et mondani:

– a túl sok közösségi médiára
– a túlzásba vitt házi munkára, és itt elsősorban a takarításra gondolok
– a kényszeres pakolásra
– a mosogatás utáni mosdó szárazra törlésére
– a felhígult társasági élet gyakorlására
– a pletyka meghallgatására vagy kezdeményezésére
– a halogatásra, mikor hetekig készülők a messzi távolban élő barátaimmal a kapcsolatfelvételre

Nos, nem ámítom magam. A fenti felsorolásból, ha már háromnegyedét sikerül hellyel-közzel betartanom, akkor elégedett leszek.

De, erről majd szóljon egy következő poszt, majd úgy bő egy év múlva.

Viszlát 2017 és Hajrá 2018!

Edó

Írj nekem!

Partnereim

elgusto logo1 erhardt logo kofferbar  logo by    malacpofa   rozetta   tornacos logo