Amint már korábbi posztomban csiripeltem a szőlő kampâny beindult a portánkon, és azóta mióta érik ez a finom gyümölcs, egyre másra születnek az újabb ízkombinaciók.

Ezidáig mindegyik lekvárral elégedett voltam, és most is nyugodtan hajthatom álomra a fejem, mert ismét kiválót alkottam.

Voilá, íme a gyömbéres-szerecsendiós othello szőlő lekvár!

Mire a poszt végére érek már annyi erőm sem lesz, hogy enter gombot nyomjak, de holnap mâr újult erővel kürtölni fogom a vilâgban az újabb mesés kreációt.

A lényeg viszont most is a recepten van, úgyhogy nem átallom megosztani mindenkivel, aki erre kanyarodik, hogy miből is áll össze ez a mesés lekvár.

A szokásos adag 3 kg szőlőt leszemeztem, megmostam, feltettem főni és 15 perces főzés éppen elég volt neki, hogy a szemek szétpattanjanak.

A passzírozás műveletét most sem úszhattam meg, mert az alapanyagot magtalanítani kellett mindenképpen.

Igaz, olvastam olyan receptet is, ahol a magjával együtt volt befőzve a lekvár, de őszintén szólva nem szeretem, ha a magok a fogaim közé szorulnak lekvárfogyasztás közben.

Passzírozást követően ismét főzni kezdtem, és eközben összedobtam az aktuális felhasználásra váró fűszert.

A fűszer eképpen szólt: 20 dkg barna cukorhoz kevertem egy teáskanál szerecsendiót, 5 cm vastag hámozott, reszelt gyömbért és egy zacskó dzsemfixet.

Mikor már lekvárom forrni kezdett hozzáadtam a bekevert fűszert és még 10 percet zubogtattam. A lekapcsolás előtt egy fél citrom levét is beleöntöttem a lekvárba.

Még forrón, steril üvegekbe öntöttem, majd száraz dunsztban hagytam egy napot kihűlni.

Áradozásom az újabb ízkombináció miatt lehet, hogy elcsépeltnek tűnik, de hát ha egyszer ez is annyira finomra sikerült.

Savanykás ízű lekvár a végeredmény, de a cél ez is volt. A gyömbér, a kevés cukor, a frissen facsart citromlé mind ezt a célt szolgálják.

Ha elkészíted, nem fogsz csalódni benne.

Edó