És még mindig újabbnál újabb ötletek pattannak ki a fejemből a szőlőlekvár ízesítése terén. Ötletben nem szenvedek hiányt, annál inkább időben!
Most hogy a drága othello szőlőnk teljesen beérett, egyetlen szemet sem szeretném, ha kárba veszne, legszívesebben egész áldott nap csak főzném a finomabbnál finomabb lekvárokat.
Időt sajnos csak korlátozottan tudok szakítani a befőzésre, egyéb teendőim mellett, de mondtam már kiscsaládomnak, hogy amíg szőlő kampány van engedjék meg, hogy ezen kedves foglalatossággal töltsem szabadidőm jelentős részét…
És mivel ebből ők is vastagon profitálnak, ezért hát áldásukat adták rá, hogy anya esténként hol a szemezgetés, hol a passzírozás, hol pedig a fakanál forgatást gyakorolja.
Szóval, egy ilyen áldásos októberi estén kötöttem kötényem magamra, és hoztam azt az elhatározást, hogy márpedig most cukormentes szőlőlekvárt fogok készíteni.
A szokásos 3 kg-os szőlő már leszemezve várta, hogy a 15 perces forralás után a passzírozógépbe hagyja alkotóelemeinek egy részét. Tehát a magtalanító és héjtalanító művelet után újabb alágyújtással főzni kezdtem.
Az ötlet gyorsan pattant ki a fejemből, mármint a kiválasztott fűszert illetően, a választás a fahéjat érintette.
Szóval, a fahéj ősszekeverésre került egy zacskó dzsemfixel, és a lekvár 20 perces főzésének a végét a fűszer és tartósítószer kombójának a hozzáadása jelentette. Ennyi.
Nincs túlbonyolítva, nincs megcukrozva, és mégis tökéletes.
Ízében enyhén savanykás, jól érvényesül benne a fahéj aromája, és a szőlő amúgy is egy magas cukor tartalommal rendelkező gyümölcs.
És most a végén álljon itt a teljes hozzávalók listája:
- 3 kg othello szőlő
- 3 ek őrölt fahéj
- 1 zacskó dzsemfix 3:1
Ennyi.
Edó
