Sokan kérdeztétek, hogy mi ez a Malacpofa és mi köze van az Edólekvárokhoz, és egyébként is hol van a kapcsolódási pont a két dolog között? Nos, itt az idő, hogy tisztázzuk az összefüggéseket és egyben bemutassam nektek ezt a mókás nevű Bisztrót, annak tulajdonosait és a közös együttműködésünk terveit, céljait.

Kezdjük azzal, hogy a Malacpofa egy Gasztro Bisztró Sopronban, a Kertvárosi Vásárcsarnokban. Tulajdonosai Torma István és Varga Timi, akik 9 év londoni élet után döntöttek úgy, hogy ismét itthon kezdik meg gasztró tevékenységüket. És milyen jól tették!

A londoni évek nem múltak el nyomtalanul, a kint szerzett tapasztalatokat itthoni környezetbe adaptálva 2017. április 11-én tárták szélesre kapuit a közös vendéglátó egységüknek. Miért éppen Malacpofa? Honnan ez a név?

Az indulás úgy kezdődött, hogy hazaérkezésük után István Bécsben kezdett dolgozni, ahol azt a megbízást kapta, hogy keressen magyar mangalica tenyésztőt, aki a bécsi vendéglátó helyet el tudná látni mindig friss áruval.

Így találtak egymásra a Szélessy Birtok mangalica tenyészdéjével, ahol hamarosan jobbot nyújtottak egymásnak, és megszületett a megállapodás, hogy István a kizárólagos forgalmazója lesz a birtok által termelt húsárunak. A Szélessy Birtokról pár szóban annyit, hogy az állat tenyésztés mellett növénytermesztéssel is foglalkoznak, így teremtik meg saját maguknak az ellátási láncot.

Tehát a saját terményeken nevelt állatokat az általuk létesített vágóponton dolgozzák fel így biztosítva egy prémium kategóriás minőséget. Állandó beszállítói a sárvári Spirit Hotelnek, a soproni Pannonia Med Szállónak, és a bécsi The Brickmakers Pub and Kitchen étteremnek.

A fenti információk alapján most már könnyű kitalálni, hogy a Malacpofa a Szélessy Birtok bemutató üzlete. De, most arról ejtsünk szót, hogy hogyan vált ez az üzlet Gasztró Büfévé, milyen eszközökkel érte el, hogy egy találkozási pont legyen a városban, és derítsünk fényt arra is, hogy hogyan vált Edólekvárokat forgalmazó hellyé.

De, menjünk szépen sorban!

Adott egy vedéglátásban jártas pár, ahol a páros női tagja kifinomult ízléssel rendelkezik és imádja a körülötte lévő embereket finomabbnál finomabb falatokkal ellátni, ráadásul a környezete alakítása is egyik kedvenc elfoglaltsága. Ahol ő átveszi az irányítást, ott egészen biztos, hogy valami nagyszerű dolog történik. Tehát, a Malacpofa Gasztro Büfé, amint már írtam, április 11-én kitette a megnyílt táblát ajtajára, és nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy sokak kedvenc helyévé váljon. Mivel sokan éhesen tértek be a boltba, vagy csak a puszta látványtól is éhesekké váltak, így egyértelművé vált számukra, hogy a kedves vásárlót nem elég ha csak megkínálják a mangalica készítményekkel, az úgy dukál, ha finom,friss és ropogós zsömlébe helyezik a húsárut. Ez természetesen magával hozta az ötletet, hogy Timi saját készítésű kencéivel és fűszereivel is megtömje a szendvicset. (Ahhh. és most számban érzem a chimichurri argentin szósz jellegzetesen savanykás, de istenien finom ízét. )

Igen ám, de milyen zsömlébe kerüljön az isteni husi? Nos, itt jön a képbe a balatonfelvidéki Búzalelke Pékesség, mely egy szerencsés találkozás eredménye. Kovács Bea és a Búzalelke Pékesség azóta rendszeres beszállítója a Büfének, megérdemelné, hogy külön posztot írjak róla, annyira tetszik az, amit ez a nő képvisel, de remélem, hogy ami késik az nem múlik.

Nos, a szendvics mellé egy finom kávé is igen jól tud esni az ember fiának. Mikor egy régi eredeti olasz kávéfőzőgép birtokába kerültek, azonnal megragadták a lehetőséget, hogy a Sopronba költözött barista, Molnár Attila kifejezetten nekik pörkölje a kávét. Így alakult egy újabb sikeres együttműködés a Malacpofa és a szerencsére Sopronban indított One eleven néven futó kávépörkölő között.

És időrendi sorrendben most ugrik a Malacpofa képébe az Edólekvár :)

A történet úgy kezdődött, hogy jártomban keltemben, Heni barátnőmet látogatva a Spájz Nyers és Vegán Büfében, ismertséget kötöttem Timivel és Istvánnal. Szó szót követett és mi egyből rájöttünk, hogy egy nyelvet beszélünk. Tetszik a hozzáállásuk, a kitartásuk, a szívósságuk. Látszik, hogy vérbeli vendéglátósok, hiszen a vásárlóval akkor is szívesen szót váltanak, ha már este 6 óra van, és reggel óta a boltban talpaltak.

Fáradozásuk meg is hozta gyümölcsét, hiszen olyan boltot vezetnek, ahol a minőség és a kiszolgálás felső kategóriás. Jelszavuk: mindenből a legjobbat a vevőknek!

Ezért is éreztem azt, hogy termékeim a legjobb helyre kerülnek. Hiszen számomra is a legfontosabb, hogy a legmagasabb minőséget képviseljem.

Nem váltom meg a világot azzal amit csinálok! Nincs is mit ezzel hencegni. De szeretem amit csinálok, és szenvedélyesen tudok kísérletezni, ízekkel, fűszerekkel. Nekem ez jelenti most a kihívást!

Az Edólekvárokat most és itt nem fényezem. Ragyogja be napotokat az amit eddig olvastatok! S ha kíváncsiak vagytok, hogy tényleg értek-e a lekvárfőzéshez, hát sirüljetek bé (székely kifejezés :)) a Malacpofába és tegyetek egy próbát.

Kertvárosi Vásárcsarnok,

9400 Sopron, Bánfalvi út 14.

Nyitvatartás:

  • Hétfő: szünnap
  • Kedd, Szerda, Péntek: 8.00- 16.00
  • Csütörtök: 8.00-18.00
  • Szombat: 8.00-13.00


Szép napsütéses Napot!

Edó

Írj nekem!

Partnereim

elgusto logo1 erhardt logo kofferbar  logo by    malacpofa   rozetta   tornacos logo