Jaj, én úgy szeretem az adventi készülődés időszakát. Ilyenkor az otthon melege nyugalmat ad, a készülődés és várakozás boldog percei igazi melegséggel tölti meg szívünket, és amíg az ember gyermeke kicsi, olyan jó együtt megélni a karácsonyi készülődés minden pillanatát.

Kertünkben jó néhány hete beérett a szőlő. Csupán egyfajta szőlőültetvényünk van, othello. Mi nagyon szeretjük, noha vastag héja és elég nagy magja van. Viszont megenni rengeteg lenne, még úgy is, hogy az ismerősöket ellátjuk bőséggel.

Lehet, hogy nem találtam ki semmi újat, de ez a két íz párosítása számomra mennyei. A fűszerkertemben van jónéhány fűszer, de szívemnek legkedvesebb a bazsalikom.

Ennek a posztnak a megszületéséhez közel ezer km-t kellett utaznom. Nos, nemcsak a poszt kedvéért utaztam, hanem húzott szívem az otthonom felé is. Helyesebben otthonról haza akartam menni. De, hol van az én otthonom? Kérdezheti bárki és bátran…

Azt hiszem már többször említettem ezen a felületen, hogy szerencsés vagyok. 
Szerencsés vagyok, mert mióta fáradhatatlanul főzöm a lekvárokat, rengeteg gyümölcsöt kapok, hiszen “hírem” elterjedt, és már az ismerősök ismerősei is gyűjtik a felhasználást mellőző gyümölcsöket, azzal a felkiáltással, hogy jó lesz a “lekváros csajnak”!

Már tavaly is próbálkoztam birsalma dzsemmel, igaz akkor ölembe hullott pár kiló, idén pedig úgy kellett vadásznom.

Van nekem egy kék kis füzetem, amibe évek óta elkezdtem leírni azokat a lekvár recepteket, amelyeket elkészítettem. Nem tudom miért, de a füzetke első oldalára került a citromos fügelekvár, ami azóta beváltotta az első helyhez méltó helyét, mert a legfinomabb lekvárom egyike.

A kertünkben idén a 3 meggyfából egy termett gyümölcsöt. Egy júliusi délután fiammal elhatároztuk, hogy nekiállunk és leszedjük.

Amint már korábbi posztomban csiripeltem a szőlő kampâny beindult a portánkon, és azóta mióta érik ez a finom gyümölcs, egyre másra születnek az újabb ízkombinaciók.

Nem, kedves olvasó! Ez nem elírás... Ezt a gyümölcsöt tényleg így nevezik: khakiszilva, másik nevén datolyaszilva.

“Kibédi? M’ért kérdi? a hagymaszagot nem érzi?” Erdélyi utam során mindig szakítok időt arra, hogy a kibédiektől lilahagymát vásároljak.

A 20 kg körte befőzésével elég sokáig elbíbelődtem, a temérdek mennyiségből többféle lekvár-fűszer kombinációt kipróbáltam. Idén, a fiúk kifejezett kérésére, készült sima körtelekvár is, amiről posztot nem szándékozok írni, mivel semmi különlegesség nem került bele, így hosszú ódákat nem tudok zengeni róla.

Nos, elfogyott az összes othello szőlőm, örömmel jelentem, hogy mind sikerült feldolgozni és finomabbnál finomabb lekvárokat készíteni belőle. És ezennel a szőlőlekvárról szóló posztok befejezve.

A természet egyik csodája, hogy télen, amikor kevés a gyümölcsválaszték, és a boltban is csak szinte déligyümölcs kapható, kertünkben ekkor is teremhet olyan gyümölcs, amelyet befőzésre használhatunk.

Folytatom ezúton is a szőlőlekvár készítést, melyet ezúton levendulával ízesítettem. Ez a variáció kézzel fekvő volt, hiszen szőlő és levendula adott volt a kertből.

Az igazság az, hogy sütőtök lekvárt már készítettem, de a mostaninak az íze, állaga felülírta minden elképzelésemet. A tavalyi sütőtöklekvárt recept nélkül, saját kútfőből dobtam össze, finom volt az is, de felbontás után megromlott, így aztán elment a kedvem a sütőtöktől!

Még javában tombol nálunk a nyár, a hétvégét is igyekeztünk vízparton tölteni, de apró jelekből már észrevehető, hogy az ősz már a sarokra fordult. Ilyen apró kis jel, hogy a körte érésnek adta fejét, és minő szerencse, hogy ismét “házhoz jött” belőle 20 kg.

Úgy hiányzik a nyár, az érett gyümölcs illata, és a fakanál forgatása a befőzős lábosomban, hogy azon morfondíroztam mivel tudnám kompenzálni ezt az érzést. És akkor belém hasított a gondolat: dehát télen is lehet befőzni!!

És még mindig újabbnál újabb ötletek pattannak ki a fejemből a szőlőlekvár ízesítése terén. Ötletben nem szenvedek hiányt, annál inkább időben!

Feldolgozásra váró körtéből is akad még néhány kiló, úgyhogy a mai poszt egy újabb körtelekvárt fog bemutatni.