"Negyven éves lettem én,
meglepetés e költemény,
Ajándék, mellyel meglepem,
ide idézett szellemed. 

Negyven évem elszelelt,
remélem nem hiába telt,
Ha kell, most elölről kezdem,
mert nem tudták elvenni a kedvem!”

(Beatrice)

Ennek a posztnak a megszületéséhez közel ezer km-t kellett utaznom. Nos, nemcsak a poszt kedvéért utaztam, hanem húzott szívem az otthonom felé is. Helyesebben otthonról haza akartam menni. De, hol van az én otthonom? Kérdezheti bárki és bátran…

Azt veszem észre, hogy az elmúlt időszak posztjaival kicsit elkanyarodtam attól, ahonnan indultam. Ugyanis az volt a blogolással az eredeti célom, hogy saját magam “lekvártörténésze” leszek. Pontosabban a saját családunk étel- és eseménytörténésze, azaz megőrzöm a recepteket és az elkészítésük során szerzett tapasztalatokat az utókornak, és azért írok posztot, hogy egy-egy szuper receptre akkor is emlékezzek, mikor már a Cavinton beszedése is kihívást fog jelenteni. Ehhez képest az utóbbi időben megszaporodtak a személyes hangvételű posztok és a receptek kissé háttérbe szorultak, pedig esküszöm most is gyakran forgatom a fakanalat.

Itt a nyár, és hát mikor, ha nem most élünk a lehetőséggel, hogy a szabadban étkezzünk. A szabad ég alatt készített ételeknek a forró parázs fenséges füstös ízt kölcsönöz. Csakúgy, mint ennek a zamatos lilahagymának, amihez pácolt feta sajtot párosítottam és aromás gyógynövényekkel fűszereztem.

Egészen pici lány koromban volt nekem egy nagyon kedves dadus nénim. Emlékeimben ott él apró kis termetével, picurka kis buksijával, mindig mosolygó arcával.

“Ne bántsatok, ha most rossz vagyok,
Ha most kicsit halkabban élek.
Halkabban élnek a felhők is,
Meg a halottak, meg a rétek.