“Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt
hanyatt dölök a falnak.”

(Pilinszky: Téli ég alatt)

Ez egy rendhagyó blogbejegyzés lesz, hiszen most nem lekvár receptet osztok meg, hanem visszatekintek az elmúlt évre, összegzem a velem történt eseményeket, gondolatban elengedem amit el kell és nyitott szívvel várom az újabb lehetőségeket.

Egészen pontosan egy hete készülök a posztírásra, de valahogy mindig eltereli valami a figyelmemet. Ahhoz képest, hogy az idei készülődést igencsak lazára vettem, az elmúlt 3 hetem mégis húzósra sikerült.

Mielőtt nekiláttam ennek az év végi szokásos posztnak a megírásához, kíváncsiságból elolvastam a tavalyi évet záró posztomat.

A tavalyi év lezárása sokat váratott magára… kesze-kusza év volt, sokat gondolkodtam mit szeretnék ebből itt megosztani, ezért is álltam neki nehezen az évbúcsúztatásnak. De az óévet LE KELL zárni, búcsút kell venni tőle, el kell engedni (ez nálam már babonás szertartás), és a terveket ki kell “főzni” az Új esztendőre. Erőt vettem magamon és gép elé ültem, sokadjára… most is… Annyi küldönbséggel, hogy most nem állok fel! Akármennyire is vérszegény szöveg alakul az ujjaim alatt, nem adom fel.