Történetünk főhőse egy erdélyi asszony, pontosabban két erdélyi asszony. 
Egy a jelenben: Orsolya.
És egy a múltból: Pál Berta.
A helyszín, ahol történetünk ‘szövődik’: Csehétfalva, Erdély.

A pontos helyszín megértéséért: Csehétfalva Hargita megye területén elhelyezkedő aprócska falu, a Nyikó mentén, a Firtos hegy tövében, erdőktől körülvéve a Konyha patak mellett fekszik, 126 fő lakossal, akik javarészt unitárius székely emberek.

Nevének eredetéről két monda maradt fenn. Egyik szerint eredeti neve Cselédfalva volt. A firtosi várúr cselédei telepedtek ide s e település lassaacskán faluvá fejlődött. A másik szerint mivel a település egy völgyben feküdt az ezt körülvevő erdők és ciheres helyekről Ciherfalvának nevezték. (Forrás: wikipédia)

A két asszony története mikor, hol és hogyan találkozott?
Hát én ezt most elmesélem….

A bevezetés bevezetése után kezdjem azzal, hogy én, hogy csöppentem a történetbe, és hogyan ‘ismerkedtem’ meg a két asszonnyal.

A fizikai létben csak Orsolyával tudtam találkozni, hiszen ő egy napjainkban élő modern kori erdélyi asszony, aki feleség, anya, háziasszony, szövő, fonó, növényi fonalfestő, s még dokumentumfilm rendező is… Külföldön töltött hosszú évtizedes útkeresés után Erdélyben, Csehétfalván telepedett le családjával.

Azt meséli, hogy a hosszú évek alatt annyit kereste az otthont, mígnem rájött, hogy az otthon nem is egy földrajzi fogalom, hanem az ember belső valója maga. Csehétfalván tartalmas életet álmodtak meg maguknak, egy tudatosan vállalt szerényebb élet kialakítása mellett, ahol a mindennapi kihívások teszik mozgalmassá a világukat, erőt és reményt táplálva beléjük az újrakezdéshez.

Ebben az aprócska faluban az élet tisztelete mellett egy, -amennyire csak lehetséges-, önellátó gazdaságot igyekeznek megteremteni. A bátorság, az elszántság és a hit tartja bennük sziklaszilárdan az elképzelést. Valóra váltani egy álmot és megteremteni egy elképzelt világot néha nem egyszerű feladat. De Orsolya határozottsága, egyenes tartása, kiegyensúlyozottsága a sziklaszilárd támaszpontja kis családuknak.

A falusi porta a nyugalom, a béke és a harmónia helyszíne, ahol a föld illata, a kertből gyűjtött paradicsom íze számomra a gyermekkort, a nagymama emlékét idézi.

Megismerkedésünk a virtuális térben kezdődött, majd a személyes találkozás meghatározó élménye barátsággá emelte kapcsolatunkat.

Pál Berta fizikai valóságban már nem él köztünk, de öröksége, munkássága, az utókorra hagyott szellemi és materiális javai a halhatatlanok közé emelik….tehát ő is itt él köztünk lélekben!
Berta néni százéves gazdasága és textíliáinak hagyománya szállt Orsolyára, ezért tiszteletből róla lett elnevezve a csehétfalvi portán létesült műhely.

A műhely az erdélyi textília hagyományokra épül, a rokkánfonás, szövés, növényi festés az alapja, de mégis jövő orientált, hiszen a háztartásban ma is használandó kendők, abroszok, törülközők készülnek.
Egyszerűségükben funkcionálisak és közben a szemnek is gyönyörűek, csakúgy mint régen!

orsolya elete2

Orsolya azt mondja, hogy olyan textíliákat akar készíteni, amelyek fenntarthatóak és megállják a helyüket a mindennapi használatban ma is. A kézműves munka értéke pénzben nem fejezhető ki, hiszen amikor a szív is benne van a kéz munkájában, akkor az elkészült termék alkotássá válik.

orsolya elete3

Első látogatásom során az erdélyi tavasz zöldfényét is magunkkal kaptuk, egy kellemes ebéd és egy finom gyógytea kíséretében volt alkalmam megcsodálni a gyapjószövőt, a rokkát, a motollát, a gerebeneket és a csűrben száradó lennövényeket. Ember és természet lágy együttműködése - suhant át rajtam a gondolat!
Itt a külvilág szorítását nem érzem fojtogatónak s az élet sűrűje is elviselhetőbbé válik.
(Sóvárgás egy új élet iránt…?)

A találkozásaink során körvonalazódott bennem az együttműködés gondolata. Megkértem Orsolyát, hogy készítsen olyan konyhai lenkendőket, melyek az igényes munkát értékelő nők/lányok/asszonyok számára gyönyörű ajándék lehet, mindamellett, hogy a konyha dísze, még funkcionálisan is ellátja a neki rendeltetett szerepét.
Most elhoztam magammal az elkészült darabokat, és itt a fertőszéplaki Műhelyünkben kínálom őket megvásárlásra.

Ha te is szeretnéd kezeddel tapintani, szemeddel látni és érezni a beleszőtt “álmokat” szeretettel várlak a Fertőszéplak, Petőfi S.u.1/a kis műhelyünkbe.

Pál Berta műhelyéről szóló képes beszámolók lapozhatók az instagramon: pal.berta.atelier néven.
Az alkotás folyamatáról készült kis film megtekinthető: https://www.cinetrans.org/palberta/

orsolya elete1

Edó

Írj nekem!

Partnereim

elgusto logo1 erhardt logo kofferbar  logo by    malacpofa   rozetta   tornacos logo