"Negyven éves lettem én,
meglepetés e költemény,
Ajándék, mellyel meglepem,
ide idézett szellemed. 

Negyven évem elszelelt,
remélem nem hiába telt,
Ha kell, most elölről kezdem,
mert nem tudták elvenni a kedvem!”

(Beatrice)

A mámorból felocsúdás már megtörtént, melyet a szülinapom körüli események okoztak, hiszen ma pont egy hónapja, hogy seggbe telefonáltam a negyvenet. Az ünneplés fergetegesre sikerült, igaz nem volt hajnalig tartó tánc, sem töménytelen mennyiségű alkohol elfogyasztása, de volt 40 km futás, vagyis jószándékkal nevezett kocogás, volt tortaevés, pezsgős koccintás, és hát temérdek meglepetés!

Úgy terveztem, hogy saját kézbe veszem a szervezést, ugyanis én nem szeretem a nekem okozott meglepetéseket, személyiségemből fakadóan nehezen vagy nagyon rosszul reagálom le. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy én viszont imádok másoknak meglepetést okozni! Tudom, ez így nem fair, de hát az élet sem mindig az!

Nos, az év első napján már sejteni véltem, hogy mivel fogom azt a jeles napot elidőzni, amikor éppen beleesek a negyvenbe. Az év első napját munkával töltöttem, így hagytam időt egy kis délutáni szórakozásra is (már akinek ez nevezhető szórakozásnak), és lábaimba vertem 28 km futást. Mit mondjak, a bolondságért nem kell a szomszédba kopogtatni, a futás jól is esett, a célba érkezésem után tovább ünnepeltük az Új év első napját egy-két-három és még jó pár pohár pezsgővel…

Kedvemet nemhogy nem szegte a teljesített táv, hanem még vérszemet is kaptam, hogy újabb kihívás után nézzek. Sokat nem kellett gondolkodnom, hogy rájöjjek az idő vészesen közeleg, hogy betöltsem a negyvenet. A naptár csekkolása után hipp-hipp hurrával konstatáltam, hogy emez jeles nap pont egy ünnepi nap lesz, ugyanis április 22-e húsvét hétfőre esik. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy mi lenne, ha futnék 40 km-t? A részletek később körvonalazódtak, mikor már leesett a tantusz, hogy jó lenne, ha valamilyen formában a barátaimat is bevonnám az eseménybe. Így alakult a gondolat, amit aztán a tett követett, hogy 4 km-es pályán köröztem (jó! tudom, hogy nem vagyok normális!), így mindenki aki időt szánt rám, csatlakozhatott hozzám egy-két-há… vagy még több körre! A futás eufórikus állapotban zajlott, legalábbis számomra! Lassú tempót mentünk, így folyamatosan szóval tudtuk tartani egymást, elterelve a figyelmünket, és leginkább elfelejtve, hogy éppen egy saját magam által állított kihívásnak akarok megfelelni. A futást követő köszöntések, meglepetések, pezsgőzések, beszélgetések, kacagások és egyéb finomságok most itt nem kapnak helyet, mert szeretném magamnak megőrizni a bensőséges esemény emlékét, de azt hiszem hogy hosszú időre vagyok lelkileg feltöltve, és bátran kijelenthetem, hogy soha- de soha nem voltam még ilyen jól! Éljen a negyvenes korosztály!!!

Az ünneplés óta eltelt kerek egy hónap, és én most már higgadtan tudok írni arról, hogy miért is vagyok ennyire jól!

Jó formában vagyok? Naná! És ezt nemcsak a lábamba tett kilométerek okozzák, hanem az átmulatott éjszakák hiánya is, a kevesebb elfogyasztott alkohol, több pihenés és finom kaják!

Szakítok időt a sportra? Naná! A futásban megleltem azt a meditatív tevékenységet, mely lelkemet ápolja miközben a testemből is pont ott farag, ahol kell. Rájöttem, hogy mindig csak egy kicsivel kell többet edzenem, mint ami jólesik, ha igazán kilépek a komfort zónámból mindig felszabadul az a piszkos endorfin, ami által aztán újra és újra megkóstolom a boldogság ízét!

Rend van a fejemben? Naná! Ép testben ép lélek is lakozhat, ha testemre figyelek, akkor talán a lelkem is hálás lesz.

Megélem a mindennapok örömeit? Naná! Megtanultam értékelni az apró dolgokat, figyelmet szentelni a számomra fontos dolgoknak és tudatában vagyok, hogy legfontosabb erőforrásom a családom és a barátaim, akikért nagyon hálás vagyok!

Elégedett vagyok? Naná! Tudom, hogy a mostani teljesítményem magában hordozza az önmagamnak való bizonyítás kényszerét, de ugyanakkor sikerült azt a szintet elérnem, hogy a megfelelés csak magamnak szükséges!

Tudok hallgatni a megérzéseimre? Naná! A csendesebb elme mellett könnyebben hallom meg, hogy mit üzen az énem! Az ösztöneimre hallgatva pedig általában mindig jó döntést szoktam hozni!

Szoktam hibázni? Naná! De, megtanultam bocsánatot kérni és nem szégyellem az érzéseimet vállalni!

Gyakran vagyok fáradt? Naná! De ez a fáradtság kellemesen jól esik, ha olyasmi okozza, amit szívből szeretek végezni! A legpörgősebb napokon is azt érzem, hogy boldog és kiegyensúlyozott vagyok!

Ki tudom mondani azt a három betűs szót, ami már eddig is megkönnyítette az életem? Naná! Külön posztot is szenteltem korábban, hogy a “nem” kimondásának gyakorlása milyen felszabadítóan tud hatni az életemre! Hosszú folyamat eredménye, hogy most már gyakrabban vagyok elég bátor ahhoz, hogy bizonyos esetekben nemmel válaszoljak.

Tisztában vagyok, hogy a nagy magasságok után jó eséllyel nagy mélységek is következhetnek? Naná! Tudatosan kisebb amplitudóra törekszem, és kevesebb kilengést engedélyezek meg magamnak! Nem kell mindig a felhők fölött járni, jó néha a talajon is maradni.

Lassulok? Naná! A kor előrehaladtával az ember lánya észreveszi magán, hogy szervezete lassul, az anyagcseréről ne is beszéljünk :)! De egy kicsivel több sport, mint amennyi jól esik, hozzásegít továbbra is ahhoz, hogy büntetlenül jókat ehessek.

Tudatosan emlékeztetni tudom magam arra, hogy az öröm forrása a feltétel nélküli szeretet? Naná! Örömünk sok mindenben lelhetjük, de az egymás iránt érzett szeretetünk szerintem mindent felülmúl. Szerintem az igazán tartalmas élet titka a társas kapcsolataink minőségében keresendő. Pont.

Mit tanultam tehát az elmúlt években magamról?

Azt mondják a negyvenedik születésnap sok nő számára egy fontos mérföldkő! Ezt a kijelentést sem megerősíteni sem pedig cáfolni nem tudom.

Tulajdonképpen ráébredtem arra, hogy valójában nem keresek semmit! Minden itt van bennem: képességeim, készségeim, jártasságaim, tapasztalataim, megélt élményeim felhatalmaznak arra, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból! A szándék megvan hozzá, a körülményeket pedig úgy fogom alakítani! S ha én egyszer valamit akarok…..

Most például azt akarom, hogy megosszam veletek az alábbi receptet, amit Borbás Marcsinál olvastam, a “Magyarország finom” című könyvében.

A recept nagyon egyszerű és egyben különleges is. Az almát, mint a gyümölcsök egyik királynőjét, nemcsak frissen fogyaszthatjuk, habár kétség nélkül úgy a legegészségesebb, hanem üvegbe is zárhatjuk. Egy kis borocskával pedig meg is bolondíthatjuk!

Almakaramell

• 2 kg alma
• 20 dkg vaj
• 2 dl fehérbor
• 1 kk kardamom
• 1 kk fahéj
• vaníliás cukor
• reszelt citromhéj

Az almát alaposan megmossuk, kimagozzuk, majd apró kockákra vágjuk. A vajat egy lábosban felolvasztjuk, és megdinszteljük a felaprított gyümölcsöt. Amikor megpuhult ráöntjük a fehérbort, és további 20 percig főzzük, majd krémesre turmixoljuk. Kardamommal, vaníliás cukorral és fahéjjal ízesítjük, de ízlés szerint citromhéjat is reszelhetünk bele. Ezután lassú tűzön addig főzzük, míg kétharmadára sűrűsödik a massza. Az almának el kell veszítenie a nedvesség tartalmát, a benne lévő cukornak pedig karamellizálódni kell. Amikor az almapép aranybarna színt kap, csírátlanított üvegekbe töltjük.

Egy igazán ráérős vasárnap reggelihez mennyei! Én egy finom francia toastra kenném a karamellt! Kipróbálni erősen javallt!