Az idei évem egyik legfontosabb kihívásaként fogalmaztam meg, hogy megpróbálok lassítani és alacsonyabb fordulatszámra kapcsolom magam. Úgy érzem, hogy elérkezett a visszavonulás és egy erőteljesebb befelé figyelés ideje.

És miért ez az elhatározás?

Nyomos okom van rá: tavaly ősszel glutén- és laktózintoleranciát állapítottak meg nálam, amit még megfejeltem egy vékonybél fertőzéssel. Gyakorlatilag a teljes emésztőrendszerem ment tropára, és ennek okaként az életvitelemet és lelki egyensúlyomból való kibillenésemet tartom felelősnek.

A testem jelzett, és én most már igyekszem ezt a jelzést komolyan venni, ezáltal törekedni fogok arra, hogy a tudatomban kialakított szerepek körüli kényszeres megfelelési vágyat leromboljam, hiszen belátom, hogy iszonyú energiát követel az, ha tökéletes anya, feleség, háztartást vezető, napi 9 órában dolgozó, hosszútávfutó, lekvárkészítő, kertet rendező nő akarok lenni.

Rendet kell újra teremtenem magam körül és ennek első és legfontosabb állomása, hogy lassítani fogok.

Most már belátom, hogy nem kell mindenhol ott lennem, folyton pörögnöm és családom többi tagját is arra kényszerítenem, hogy velem együtt felfokozott életvitelt gyakoroljanak. Rengeteg jelzést kaptam és nemcsak a testemtől, hogy kisiklottam a pályáról, de most már szakember segítségével elindultam azon az úton, amely segít megállítani, gondolkodni, elmélkedni és a pillanatot megélni.

És, hogy miért írok itt erről?

A blogom most már egyfajta önmagamra való reflektálást jelent. Erre viszont egyáltalán nem gondoltam mikor elindítottam.

Amikor az első posztok megszülettek még egyértelműen azt az elvet tartottam szem előtt, hogy a lekvár receptjeimet fogom megosztani, és igyekszem dokumentálni, hogy mikor milyen ízkombinációkkal kísérletezgetem.

Aztán a posztok születésekor személyes hangvétel került előtérbe, és nemcsak a száraz recept leírást tartottam szem előtt, hanem a lekvárok elkészítését kísérő események publikálását is.

Őszintén szólva dőlt belőlem a szó…elkezdtem magamról is írni (abban a hitben, hogy úgysem olvassa senki:)

Fontos tapasztalat és feleszmélés, hogy ez a blogolás önismereti útam követésének egy kiváló eszköze, hiszen érzéseimet fogalmazom meg úgy, hogy betekintést adok életembe.

A digitális naplózás a gondolataim egyfajta hangos kivetítése, amely most már úgy tűnik, hogy az önkifejezésem egyik igénye. 

Mi a célom?

Elsődleges szempont egy tudatos és megfontolt életvitel kialakítása.

Aztán a fontossági sorrendet szem előtt tartva mindig képességet érezni arra, hogy szelektáljak és igazán csak azzal foglalkozzak, ami számomra és családom számára fontos és építő jellegű.

Továbbá célom még, hogy a posztokat, -ahogy eddig is -teljes őszinteséggel, felszabadultan törekszem megírni, azonkívül, hogy magammal szembeni hitelességet gyakorolva senkinek nem szeretnék megfelelni.

Kinek szólnak a posztjaim?

Leginkább önmagamnak, de ha bárki más is időt szakít az elolvasásra, ne érezze úgy, hogy csak az idejét pocsékolja.

Továbbá azon egyénekhez akarok szólni, akik kedvet éreznek, hogy az általam közölt lekvárrecepteket kipróbálják.

Természetesen azokat is szeretném inspirálni, akik valamilyen formában szimpátiát éreznek a vidéki élet iránt, hiszen a receptek mellett törekszem majd hírt adni a mini gazdálkodásomról is.

Köszönöm, ha megtisztelsz azzal, hogy időt szánsz gondolataid megosztására.

Edó