Ennek a posztnak a megszületéséhez közel ezer km-t kellett utaznom. Nos, nemcsak a poszt kedvéért utaztam, hanem húzott szívem az otthonom felé is. Helyesebben otthonról haza akartam menni. De, hol van az én otthonom? Kérdezheti bárki és bátran…

Születésem helyszíne egy aprócska kis város, Erdélyben, Székelyföldön, azon belül is Erdővidéken. A hely neve Barót, mely egy kis bányászváros volt egykoron, manapság megközelítőleg 5000 fő lakossal, hegyek ölelésében a baróti medencében fekszik, nyugaton a Persányi-hegység és a Rika-hegység, északkeleten a Déli-Hargita övezi körbe. 14 éves koromig itt szívtam a friss levegőt tüdőmbe, majd ezt követően Kézdivásárhely lett a fő hadiszállásom, ahol középiskolai tanulmányaimat folytattam.

Kisebb-nagyobb megállókkal, melyről most számot adni nem szándékozom, utam egy fertőparti településre vezetett, ahol 12 éve teremtettük meg a Zurammal a fészkünket, és amelyben most már fiókánkat is neveljük.

Hogyan is lett ez a falu az otthonunk?

Dehogy akartam én falusi lenni! Annál inkább a sorsom… mely ellen mindig ágálni szándékozok, s aztán belátom, hogy valójában utam a lehető legjobb ösvényen halad.

Emberem megismerkedésünk tájékán már szülővárosát (Sopront) elhagyni szándékozta, és víg legény életét egy hegykői nyaralóházikóban “tengette”. Megjelenésemmel borult a nyugodt nyaralóvilág rendje, s mivel saját kuckó létrehozásán kezdtünk fáradozni, így hát elsőkörben a Fertő partot helyeztük kilátásba a családi gyökerünk megeresztésére.

A pénztárcánk és a sorsunk Fertőszéplakra irányított bennünket, és akkor még nagy szomorúságomra, találtunk egy részben felújított házikót, ahol fejünket azonnal pihenésre ereszthettük. Gondoltam magamban: na, itt pár évet kibírunk, s aztán sipirc bé a városba! Emberem is addig majd ráeszmél arra, hogy nekünk a városban a helyünk!

Akkor még mit sem sejtettem, hogy ő aztán már érti a csíziót, hogy a jó nyugodt falusi életnek párja nincs, hacsak nem egy másik falusi élet.

Nos, ennek már 12 éve, hogy vidéki életünk elkezdődött. És évről évre azon kapjuk magunkat, hogy egyre jobban élvezzük a falusi, lassult életet.

A nyári hónapok a napérlelte gyümölcsökkel pedig kifejezetten az öröm és a hála érzését erősítik bennünk, hiszen páratlan érzés a kertbe hátra menni és csak úgy legelni a mézédes gyümölcsökből.

Konyhai tevékenységeim is augusztusban csúcsosodnak ki, már amint a betakarítás és téli spájzolás részét illeti. Ilyenkor van beérve a legtöbb kerti és vadon termő gyümölcs, a lehetőségek tárháza majdhogynem végtelen, tobzódni lehet az ízekben, és csupán fizikai teljesítőképességünk szabhat határt annak, hogy a nap 24 órájában ne éppen befőzéssel mulassuk az időt.

Több kéz többet bír elhatározással ismét anyaföldem felé vettem az irányt, anyukám hathatós segítségére volt szükségem, valamint az általa szerzett terményekre, hogy a repertoárom olyan finomságokkal bővüljön, mint a messze földön híres, általa készült zakuszka, füstös padlizsánkrém, sült árdékrém, és, hogy a vadon termő áfonyából készült lekvárt ne is említsem.

Tehát a napokban négykezest játszunk, és reményeim szerint a finomságokból részesülnek a nyugati határvidék, ezekre az ízekre éhes, lakói is.

A közösen töltött idő munkával telt, de mi ezt szórakozásnak éljük meg, és hát mit van mit tenni, ha anyja és lánya szenvedélyesen szeretnek mókust játszani és télre spájzolni.

Készítettünk üstben sült szilvalekvárt, amihez semmilyen adalékanyag nem került. Viszont, a mostani, publikálásra kerülő posztban a receptet az instagrammon olvastam (Romics Beán (Szotyi creations) keresztül Pálmai Zsuzsanna oldalán (gesztenye55), és mivel éppen szilvát készültem befőzni, így egyértelmű volt, hogy a bazsalikomos szilva és a fahéjjas szilva mellett a vörösboros szilva is kipróbálásra kerül. Már csak azért is, mert ez a legegyszerűbb recept, amit valaha olvastam, a legkevesebb karmunkát igényli, ugyanis az előkészületek után csupán 20 percenként veszi igénybe az embert.

A recept tökéletességében már előre bíztam, és nem is csalódtam. Repertoárom kedvenc listájára felkerült egyszerűsége és könnyen kivitelezhetősége felett még amiatt is, mert az íze, hát az szenzációs!

Így hangzik a forgatókönyv:

A szilvák magozás után apró darabokra lettek nyeszetelve, mennyiségileg pont annyi, hogy egy tepsit teljesen megtöltsön.

Cukor, fahéj és őrölt szegfűszeg keverékével finoman be lettek szórva, ugyanis a cukor szépen karamellizálódik a szilván. A felvonás utolsó szereplője a vörösbor volt. A tepsi szilva jól nyakon lett öntve, majd az egészet egy enyhe elegyítés követte. A tepsit forró sütőben toltam, megközelítőleg 2 órára. A 20 perces keverőidőt emlékeim szerint csak hellyel-közzel tartottam be, volt olyan kör mikor majdnem megfeledkeztem róla, a házban terjengő finom illat emlékeztetett éppen arra, hogy lekvárfőzés van folyamatban. Még ilyet sem pipáltam, hogy ilyen lazán főzzek lekvárt.

A végeredmény egy sűrű, zamatos szilvalekvár, a borral tökéletes ízkombinációt alkotott.

Nos, mivel a lekvárfőzést ilyen könnyen megúsztam, gondoltam adok még egy kis házifeladatot magamnak.

Előkaptam a receptes füzetem és egy kis maradék szilvalekvár felhasználásával olyan finom sütit kerekítettem, hogy nincs szívem titokban tartani előttetek.

Szilvalekváros tekercs

Hozzávalók:

  • 10 dkg vaj
  • 40 dkg liszt + a nyújtáshoz
  • 2,5 dl tej
  • Fél teáskanál só
  • 6 dkg barna cukor
  • 3 dkg friss élesztő
  • 2 tojássárgája + 1 tojás a kenéshez
  • A töltelékhez: 30-40 dkg sűrű szilvalekvár

A tésztához elmorzsoljuk a vajat a liszttel és a sóval.

A tejet meglangyosítjuk a barna cukorral, feloldjuk benne a morzsolt élesztőt, felfuttatjuk, majd belekeverjük a tojássárgáját. Az élesztős részt a lisztes részhez adjuk, tésztává dagasztjuk, majd 30 percig kelesztjük letakarva szobahőmérsékleten.

Dagasztás után lisztezett felületen kb. 40×50 cm-es téglalappá nyújtjuk. Egyenletesen elkenjük a lekvárt a tésztát, majd a hosszabbik oldalánál félbehajtjuk. Késsel 3 cm-es csíkokra vágjuk, majd tekercset formázunk belőle. A tekercseket sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, és letakarva kelesztjük még 15 percet. A felvert tojással megkenjük, majd 180 fokos sütőbe toljuk 20 percre, míg szép barnára sül.

Ha esetleg nincs időd a lekvárt is és a sütit is elkészíteni, de mérhetetlen vágyat érzel arra, hogy megkóstold, akkor van egy tuti tippem hogy tudsz időt spórolni. A sültszilva leki beszerezhető a soproni Kertvárosi Vásárcsarnokban lévő Malacpofában, és ha igyekszel még jut belőle neked is. Így csupán az isteni tekercs elkészítésére kell időt szakítanod.

Írj nekem!

Partnereim

elgusto logo1 erhardt logo kofferbar  logo by    malacpofa   rozetta   tornacos logo