“Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt
hanyatt dölök a falnak.”

(Pilinszky: Téli ég alatt)

Berendezkedtem a saját “buborékomba”, így hát elérkezett az év végi szokásos, számadás posztom, melynek célja, hogy emlékeztessem magam arra, hogy ismét hálás lehetek! Hálás lehetek, mert:

• időt szakítottam a számomra legfontosabbakra
• volt időm sok mindent befőzni
• év közben sok szép megélt élményben volt részem
• jártamban-keltemben volt alkalmam kellemes helyeken megfordulni, finomakat kóstolni, jókat enni és inni
• segítséget kaptam egy földi angyal személyében kisvállalkozásomat menedzselni (igazából nem is egy, hanem két asszony szorgos keze munkájáért lehetek nagyon, de nagyon hálás!)
• az elején kudarcnak megélt történetről is kiderült, hogy a javamat szolgálja (bővebben róla később)

Idén, már másodszor, nem engedtem az év végi hajszának! Nem volt folyton pörgés kifulladásig, jelenlét mindenhol és mindenkor, sőt idén is -tavalyhoz hasonlóan- a karácsonyi nagytakarítás kimerült egy alapos porszívózásban. Az utóbbi évek leckéje arra tanított, hogy decemberben lassítanom kell! És én ezt komolyan veszem! Az adventi időszakban a lassulás, az énidő kapott legfontosabb szerepet.

Tudom, a csapból is ez folyik, mindenki ezzel áraszt el minden írott felületet, de hadd emlékeztesselek arra, hogy itt és most nemcsak receptek megosztására készülnek a posztok, hanem mindenféle engem foglalkoztató kérdéskörök körüli eszmefuttatására is. Ennek az a legfontosabb oka, hogy szeretnék visszaemlékezni idősebb koromban is, hogy mivel ütöttem agyon drága és soha vissza nem térő időmet. Kérlek nyitott szívvel olvasd soraim! Ha valamiben nem értünk esetleg egyet, fogadd el, hogy különbözőek vagyunk és az élet attól különleges, hogy ilyen sokfélék vagyunk, sokféle szemléletmóddal.

Engem az önmagam felé támasztott megfelelési vágyam hajt, tehát nem törekszem, hogy személyemet elfogadd. Elég nagy feladat nekem az, hogy saját magamat elfogadjam és a jóra neveljem!

Történt egyszer, a nagy semmiből előbukkant egy furcsa érzés, mely hatalmába kerített és egy ideig nem engedett a szorításából. Visszaemlékezvén kora ősszel történt, hogy válságba kerültem. Viaskodtam magammal, alkotói tevékenységemmel, a miértekkel a hogyanokkal és a mikorokkal! Na, de ebbe ne menjünk bele, mert túl mély gondolatokat sem akarok kiteregetni! Viszont arról számot akarok adni és vissza akarok emlékezni, hogy ez a lavina mikor indult meg, és hogyan kecmeregtem ki belőle, elég gyorsan…

Tehát ott tartottam, hogy kicsit a “béka segge alá” kerültem. Egy elméletben kitervelt projekt nem alakult az elképzelésem szerint és ez elkeserített. A mélybe lökést a kudarc indította el, de most látom igazán, hogy milyen szerencsém volt, hogy mégsem alakult a projekt a terveim szerint. Egy közhely pattant ki a számon, hogy minden megtörtént dolog értelmét ráérsz később analizálni. Akkor már tisztább látásmóddal tudod szemlélni az esemény alakulását. Ha már lecsitultál és tiszta fejjel tudsz gondolkodni. Tehát már majdnem sajnálni kezdtem magam, mikor egy este, barátaink körében a Tornácosban elköltött vacsora alatt, kedves meglepetésként érkezett asztalunkhoz a Hospely családtól az az újonnan kiadott szakácskönyv, melyben én, mint az Edólekvárok készítője is helyet kaptam. Elérzékenyültem adott pillanatban és akkor és ott megfogalmazódott bennem, hogy amit elkezdtem és amiben hiszek, azt mások is látják és érzik, tehát átmegy, amit közvetítek a külvilág felé. Nos, innen kezdve továbbra is kutyakötelességem a megkezdett munkát folytatni, minden nehézségből kilábalni és komolyan venni azt, amit csinálok. Mert ha én hiszek magamban, akkor mások is hisznek bennem!

Az elmúlt év számos meglepetést, örömet és megpróbáltatást is tartalmazott.

Számos megbízásnak tettem szíves-örömest eleget, minden megkeresés pont a legmegfelelőbb időben érkezett. Szívemnek kifejezetten hálás feladat volt, mikor ex-munkahelyem nőtársadalmának kellett ajándékcsomagokkal kedveskednem. A feladat nem volt kicsi, utólag is visszagondolva megterhelő volt éjszakákat csomagolni, címkézni, dobozolni, de minden percét élveztem.

Boldogsággal emlékszem vissza azokra az órákra, napokra is, amikor a Malacpofa Gasztro Deli tulajdonosaival, Timivel és Istvánnal közösen szerveztük a vásárlók körében a kóstoltatást, és remélem az Új Évben is számos alkalmat tudunk keríteni, hogy finom falatokkal kényeztessük az arra tévedőket.

Haladjunk egy picit időrendi sorrendbe.

A tavasz közeledtével előkerültek a kerti projektek is, kapát, ásót és metszőollót ragadva tettük kis családommal a szokásos dolgunkat. Idén viszont magaságyásokkal készültünk és szívemhez közel álló tervem valósult meg drága Férjem által. Fáradtságot nem ismerve 4 napon át dolgoztunk, hogy a magaságyások elkészüljenek, feltöltésre kerüljenek és a beültethessük. A sok fáradozás meghozta az eredményt, és mivel a magaságyások a gyógy- és fűszernövények termesztésére szolgáltak, egész nyáron olyan dús és bőséges termést tudtam róluk szüretelni, hogy minden velük töltött percem felért egy terápiával. Idén volt alkalmam új dolgokat is készíteni a gyógy- és fűszernövényekből, így a bazsalikom pesztó remélem sok ismerős és ismeretlen számára is okozott kulináris élvezeteket a fertőrákosi Linzer-Orosz borászatban. Ja, és itt jut eszembe, hogy a július 5-én tartott pesztó workshopom is szuperül sikerült. Remélem minden résztvevő hasonlóképpen kellemes élményként emlékszik vissza rá. Nekem szívet melengető volt a résztvevők lelkesedése. Öröm volt látni, hogy nemcsak engem varázsolnak el a fűszernövények világa, hanem őket is.

Visszaemlékezvén tavasszal a Bakonyban szedtem a friss mentát az erdőben, hát az valami szenzációs érzés volt! Abból a mentából készült a “Frissülj fel” teám, melybe házi bazsalikom levél volt keverve. Nos, az illata az valami mennyei, az íze…hát az pedig fenomenálisan friss és üde. Volt. Mert már se híre, se hamva…. mind elfogyott.

A zánkai gyógynövénykertben tett látogatásom is kellemes emlék, és egyben inspirációs forrás is volt, hogy álmaim megvalósításához nehéz, de nem elképzelhetetlen út vezet.

Nyár elején Salzburgban és környékén túráztunk, és én emlékszem minden növényre, fűszálra rácsodálkozva barangoltam a tájat, és olyan mélyen érintett a természet csodája, hogy átszellemülten szívtam magamba minden cseppjét. Szememet behunyva most is magam elé tudom idézni az erdők, mezők, tisztások és magas hegyi források növényvilágát, illatát, ízét és zamatát. Mert kóstolni folyton muszáj volt! A feltöltődés magas iskolája, hiszen még most is merítkezem belőle, elég csak a szememet behunyni. Hála ezért is!

A nyarat otthon, Erdélyben is volt részem megélni. Igaz, csupán röpke egy hetet tudtunk otthon tölteni, de az az egy hét olyan tömény és élménydús volt, hogy ha visszaérkezem az otthonomba hazulról, akkor mindig szükségem van egy hétre, hogy visszaálljak a “rendes kerékvágásba”.

Anyukámmal mindig zakuszka készítő partit szervezünk otthon, amit a nyaralónkban készítünk. Ott a 4 kezes munka igazán értelmet nyer, hiszen olyan adagot ledurrantunk, hogy egy katonaságot is el tudnánk látni. De, fontos tudni, hogy zakuszkát nem minden héten főz az átlagos ember -na,jó…anyu szezonban szokott- mert akkora felfordulással, rákészüléssel és munkával jár, hogy még az edzettek is a feladat végeztével hálát adnak, hogy befejeződött. Minden erdélyi család tudja a tutit, hogy zakuszka nélkül lehet élni, de nem érdemes! Így aztán szerintem mindenki felszívja magát és saját házi receptje szerint elkészíti a zakuszkáját. Nálunk már kialakulóban van egy sajátos recept, amit folyton kísérletezéssel finomítjuk, anyut családilag kineveztük a zakuszka készítés “nagymesterének”, és tudom, hogy nélküle nem érdemes nekiállnom, mert úgysem lenne olyan finom. Tehát ez a mi közös programunk, ha otthon vagyok, hogy zakuszkát főzünk, és nagyon bízom benne, hogy sokáig tudjuk játszani még a négykezest!

Az otthon készült finomságokat természetesen idén is tudtuk kóstoltatni, így ősszel egy “Erdélyi Ízek kóstoló” programot szerveztünk a Malacpofa Gasztro Deli-ben, mely mondanom sem kell ismét nagy sikert jelentett. Hálás vagyok mindenkinek, aki jött-kóstolt-véleményt mondott az otthonom ízeiről.

Most visszagondolva az őszre, úgy látszik szinte minden jelentős esemény itt csoportosult. Hálával csordultig szívvel emlékezem arra a sok szenzációs dologra, ami körülvett.

Novemberben ismét szülőföldem felé vettem az irányt, egy kis szabadságot kértem a családtól és egy barátnőmmel elindultunk Erdélybe. Remekül éreztük magunkat, piacoztunk, kirándultunk Sepsiszentgyörgyre, voltunk az erdei kisházikónkban és még a frissen készült zakuszkákat is elhoztuk. Rövid volt az idő, sok volt a teendő, és igyekeztünk jól kihasználni a rendelkezésünkre álló időt és szabadságot.

Megérkezés után kellemes meglepetésként ért, hogy az Erhardt család meghívott az MTÜ által szervezett első soproni Gasztroroadshowra, ahol termékeimmel bemutatkozhattam. Élveztem, hogy a gasztronómia “nagyjainak” kenhetek egy jó zakuszkás kenyeret, beszélhetek szenvedéllyel a munkámról, a terveimről. Helyi vendéglátó helyek tulajdonosait, séfeket, vezetőket ismerhettem meg, melynek hála már alakulóban van egy nagyon kedves projekt. Hálám ezért is most vidáman gurgulázik!

A novemberi pörgős hónap után szándékosan készültem az adventi időszakra. Tudtam, hogy most nem szabad túlvállalnom a feladatokat. És szerencsére szót is tudtam fogadni magamnak.

Szívemnek kedves eseményén kívül, -mely a Tornácosban szervezett karácsonyi vásárunk volt-, máshol nem bukkantam fel, így volt időm befelé figyelni, méltón lezárni az évet, szeretteimmel készülni az ünnepekre!

Hála és köszönet azoknak, akik meglátogattak a vásárban, és termékeimmel igyekeztek meglepni szeretteiket. Nagyon jól esik, hogy bizalmat szavaztok nekem. Köszönöm.

Most, hogy már túl vagyunk az ünnep nagyrészén, tiszta szívvel nyugtázom az elmúlt napok csodáit. Anyám és testvérem jelnlétével tette még csodásabbá az ünnepet számomra, mely pont annyira volt meghitt és bensőséges, amennyire szükség volt rá!

Lehetnék ennél hálásabb? Azt hiszem nem. Szívem csordultig hálával!

Az Új Évet pedig egy jelszóval szeretném kezdeni:

Együtt… könnyebb!

Bízom benne, hogy ez a két szó nagyon sokat fog jelenteni nekem 2020-ban. Új remények, tervek, célok és elképzelések veszik most kezdetüket, melyek megvalósításához sok közös, egyesített erőre van szükségem.

Termésben és áldásban bőséges Új Évet kívánok mindannyiunknak!

Szeretettel:
Edó