A 20 kg körte befőzésével elég sokáig elbíbelődtem, a temérdek mennyiségből többféle lekvár-fűszer kombinációt kipróbáltam. Idén, a fiúk kifejezett kérésére, készült sima körtelekvár is, amiről posztot nem szándékozok írni, mivel semmi különlegesség nem került bele, így hosszú ódákat nem tudok zengeni róla.
Nem úgy, a gyömbéres körte lekvár recepttről.
Tavaly is készült ilyen felállásban: körte+gyömbér.
A 3 kg, érett, puha, zamatos vilmoskörtét megmostam, kicsumáztam, meghámoztam, felkockáztam, és nem adtam hozzá egy deka cukrot sem.
A gyümölcs abszolút érett volt, és annyira édes is, hogy a cukrot egyáltalán nem kívánta.
A körtekockákra ráfacsartam 1 egész citrom levét, majd összeturmixoltam. A lábas alá gyújtottam, majd egy 5 cm-es gyömbért apránként belereszeltem.
A citrom és a gyömbér gyorsan enyhített a gyümölcs édes ízén, így rögtön az az érzésem támadt, hogy egy kis édes utánpótlás bizony elkelne.
A cukorral való mély barátságom kezd napról napra fellazulni, így helyettesítő alternatívában gondolkodtam. A méz jó választásnak tűnt, hiszen télen remek triót alkot a citrommal és gyömbérrel.
De még mielőtt a lekvárba csurgattam volna egy evőkanál pektinnel igyekeztem a lekvár szavatosságán hosszabbítani.
A pektin hozzáadása a fővő lekvárhoz cukor nélkül egy kis izgalmat hozott, hiszen azon paráztam, hogy a pektint ha hozzászórom a forró lekvárhoz biztos összecsomósodik.
Egy tűzálló tálba az evőkanál pektint beleraktam, majd a lekvárból meregettem lassanként hozzá és sűrű kevergetéssel elegyítettem a port, hogy a csomómentességet elérjem.
10 percet még adtam az összemelegedésre, aztán a gázt lekapcsolva mehetett bele a méz. Két evőkanálnyi mennyiség lett hozzácsurgatva, mely selymesen édes ízzel töltötte el az amúgy kissé savanykás és csípős lekvárt.
Sütöttem hozzá gyömbéres vaníliás kekszet, mennyei volt a lekvárba mártogatni.
Edó