Március 21-én beköszönt a tavaszünnep, mely a természet újjászületésének, a termékenységnek, vagyis a női energiáknak az ünnepe.

Ezen a dátumon a nappal és az éjszaka hossza egyenlő, ami egy egyensúlyi állapotot idéz elő, fény és sötétség harmóniában vannak. Őseink szerint ekkor a Teremtést ünnepeljük, hiszen a rügyfakadás és a kivirágzás csodálatos folyamata mutatja nekünk azt a teremtő erőt, amire mi, nők képesek vagyunk. A rügyben és a virágban a gyümölcs készülődik kifejlődni. Hát nem csodás?

Emberi életünk jól kiszámítható rendje szerint ebbe a körforgásba gyönyörűen illeszkedik ez az ünnep, a fiatalság, az élet tavaszának ünnepe, hiszen a tavasz a keringéstől duzzadó rügypattanás és illatos virágbomlás.

A természet ekkor már felébred álmából, a föld termékennyé válik, elkezdődik az ültetés, a vetés, és míg a világ gyorsulni kezd, én arra törekszem, hogy elkezdjek lassulni. Tudatosságban készülök tölteni időmet, és ez magával ragadja azt is, hogy lassabban éljek. Az élet egyszerűsítése, a figyelem befelé irányítása, a fókuszpont megtalálása: erre törekszem. Ha valamit cselekszem, akkor a tudatomat arra irányítsam, ne multitasking-eljek… szép “magyar” szóval.

Leginkább az emberi kapcsolataimban igyekszem érvényesíteni, hogy adott időben és térben RÁD figyeljek, TÉGED hallgassalak, osztatlanul és korlátlanul, feltételek nélkül!

A tavaszi kert ápolása is olyan meditatív tevékenység, amely jelképezi az ősi pszichét. Hiszen a kert konkrét kapcsolat az élettel és a halállal, állítja Clarissa Pinkola Estés a Farkasokkal futó asszonyok című könyvében.

Bármi megtörténhet a kerttel, szárazság, ártó bogarak, invázió, árvíz, az megtörténhet a pszichével is: csodák, áldás, gyógyítás is lezajlik benne. Az életadás és az élet elmúlásának, majd újjászületésnek a ciklikus rendje szerint alakul minden. A kertben alkalmunk van gyakorolni, hogy hogyan hozzunk létre életet, plántálunk, hogyan tartsunk életben gondozással és hogyan hagyjuk meghalni a növényeket. Ültetünk, gondozunk, gyomlálunk, termést aratunk, eltemetünk. Csakúgy, mint a pszichénkben: életre keltjük a gondolatokat, a vágyakat, a szeretetet, majd hagyjuk meghalni őket. A kerttel meditációs gyakorlatot szerezhetünk, hiszen képessé válunk az energiafelvételre, az élet lüktetésére és meg kell tanulnunk félreállni a halál útjából.

Tavaszváró elmélkedésem közepette egy olyan gyümölcsből készítettem finomságot, mely szerencsére nálunk minden évszakban elérhető. Ez a gyümölcs nem más, mint az alma. Az alma mitológiai vonatkozásban is fontos gyümölcs, emlékezzünk csak Évára, aki a tiltott almát a tudás fájáról a kígyó sugallatára leszakította :O… A magyar hitvilágban is gyakran megjelenik az alma, mint szimbólum: aranyalma, égig érő almafa, mint a tudás, a halhatatlanság és a bűnbeeseés szimbolikája. Az alma a magyar mesetörténet gyakori szereplője, tulajdonítsunk neki megfelelő szerepet a konyhában is, ne csak a mesében! Fogyasszuk, mert egészségünkre kiváló hatással van, és nagyon sok remek recept alapja lehet. Nemcsak édességek fő alapanyaga lehet az alma, de kétségkívül a magyar konyhában a desszertek recepttáborát gazdagítja. A most következő recept is egy édesség, ahol az alma karamellizált állapotban kerül az asztalra. Az, hogy milyen selymes állagot, zamatos ízvilágot ad neki a többi hozzávaló, arról a recept kipróbálásakor meg lehet győződni!

A receptet Borbás Marcsi: Magyarország finom című könyvében olvastam, itt megosztom veletek:

Almakaramell

Hozzávalók:

• 2 kg alma
• 20 dkg vaj
• 2 dl fehérbor
• 1 kk. kardamom
• 1 kk. fahéj
• vaníliás cukor (és opcionálisan 1 evőkanál cukor, ha az alma savanyúsága megkívánja)
• 1 citrom reszelt héja és leve

Az almát hámozzuk, csumázzuk, kockázzuk, majd ráöntjük a frissen facsart citrom levét, hogy ne barnuljon meg. A vajat egy lábosban megolvasztjuk, és megdinszteljük rajta a felaprított gyümölcsöt. Amikor megpuhult ráöntjük a fehérbort, tovább főzzük, majd krémesre turmixoljuk. A kardamomot, a fahéjat, a vaníliás cukrot, és egy evőkanál cukrot még száraz állapotban összekeverünk, hozzáadjuk a citrom reszelt héját és az almapürénkhez keverjük. Ezután lassú tűzőn addig főzzük, amíg kétharmadára sürüsödik a massza. Az almának el kell veszítenie a nedvesség tartalmát, a benne lévő cukornak pedig karamellizálódnia kell. Ha elkészült csírátlanított üvegekbe töltjük és örömködünk gyönyörű arany színében, megmutatjuk a körülöttünk élőknek is és együtt bekanalazzuk a maradékot, ami esetleg nem fért az üvegbe.

Jó munkát hozzá!

Szeretettel:

Edó