Folytatom ezúton is a szőlőlekvár készítést, melyet ezúton levendulával ízesítettem. Ez a variáció kézzel fekvő volt, hiszen szőlő és levendula adott volt a kertből.

A levendula nemcsak másnál, hanem nálam is örök sláger. Bódító illata, kellemes íze miatt nemcsak külsőleg használhatjuk, hanem belsőleg is remekül kényeztethetjük érzékeinket vele. Nálam az is fontos szempont, hogy csak a kertig kellett érte menni.

Férj besegített a lekvár készítésben azáltal, hogy mire hazaértem egy vödör szőlő leszedve már várt a konyhában. Igen jól esett ez a gesztus és ígéretet tettem, hogy már azelőtt kóstolhat belőle mielőtt dunsztba rakom őket.

A leszedés folyamatát a szemezés követte, majd alapos mosás következett.
A mosás után lemértem, mert kíváncsi voltam hány kg-ot sikerült a férjuramnak begyűjtenie. 3-at mutatott a mérleg, és igen hálás voltam ismét, hogy ilyen jó segítségem akadt.
Cukrot ez esetben is egy igen keveset tettem a lekvárhoz, mert úgy gondoltam, hogy az othello egy alapjában véve nagyon édes szőlő, amely teljesen megfelel a mi ízlésünknek, akkor is ha nem édes.
A levendula íze nagyon jól passzol a szőlőhöz, egy kis citrom friss leve került még hozzá, hogy a pektin hatása még jobban érvényesüljön.

A hozzávalók, amiket használtam:

• 3 kg othello szőlő szemezve
• 10 dkg cukor
• 1 citrom frissen facsart leve
• 1 zacskó dzsemfix 3:1
• annyi szál levendula ahány üveg megtelik lekvárral

A mosott szőlőszemeket feltettem főni, 20 perc elég is volt, hogy a szemek szétpattanjanak. Ekkor lekapcsoltam alattuk a gázt és hagytam, hogy kissé kihűljön a massza.
Forrón nem akartam nekiállni passzírozni, noha a passzírozóm fém, de a köztes időben egyéb házi teendőimet is szükséges volt ellátnom.

Szóval mikor már kissé kihűlt előkaptam a passzírozót, -amit voltaképpen nem is kellett előkapnom, mert folyton elől van, mióta szőlő kampány van nálunk :)- és mag- illetve héjjmentesítettem az anyagot.

Ez nem kis móka, mivel a passzírozóm egy kissebb fajta eszköz, egyszerre csak egy merítőkanálnyi fér bele.
Na már most a teljes 3 kg passzírozása beletelik legalább 1 bő órába, dehát mindent a célért, és ha már lekvárfőzésre adom a fejem, akkor tevékenység közben kikapcsolom a fáradásjelző gombot és meditatív állapotba kerülvén szépen teszem a dolgom.

Nem történt ez másként most sem, így a passzírozás befejezésével feltettem újra főni a lekváralapanyagot, beleöntöttem a cukrot, alaposan összekevertem és forradásig főztem.

Ekkor beleöntöttem a dzsemfixet, újabb 10 percet adtam neki, hogy forrjon, a legvégén pedig belelöttyintettem a facsart citrom levét.
A levendulának annyit vágtam ki a szárából, hogy a befőttesüvegbe állítva szépen beleférjen. Egyenként megmostam, majd papírtörlőn leszárítottam.
A sütőben sterilizált üvegekbe egyenként beledobtam, majd a forró lekvárt így öntöttem rá. Felbontáskor rém egyszerű lesz, mert a levendula szárat virágostól egyben kikaphatjuk és lekvár fogyasztás közben nem kell a fogunk között roszogtassuk a levenduladarabkákat.

A szokásos módszerrel fejeztem be a lekvárfőzést: steril üvegbe töltés után a száraz dunsztolás adja meg a lehetőséget az eltarthatóságra.
Ízében kiváló lekvárt kaptam ez alkalommal is. Nyammmmi…..