Azt hiszem már többször említettem ezen a felületen, hogy szerencsés vagyok. 
Szerencsés vagyok, mert mióta fáradhatatlanul főzöm a lekvárokat, rengeteg gyümölcsöt kapok, hiszen “hírem” elterjedt, és már az ismerősök ismerősei is gyűjtik a felhasználást mellőző gyümölcsöket, azzal a felkiáltással, hogy jó lesz a “lekváros csajnak”!

Minden gyümölcsöt szívesen fogadok, és örömmel készítek belőlük lekvárokat.

Aztán, azért is szerencsés vagyok, mert az égiek minden évben bőséges terméssel látják el a barátaimat, barátaim barátait, és többek között engem is.

Ismét ajándék érkezett a házhoz: két láda birs.

Az első láda mennyiségét rögtön feldogoztam, de a másodikat hetekig halasztgattam. Addig viszont a kamrában olyan bódító illat terjengett, hogy élvezet volt oda belépni.

Emlékszem gyerekkoromban nagyanyám a szekrény tetején tartotta szobaillatosítóként. A kamrámba belépve így minden egyes nap eszembe jutott a nagyim.

Mivel mindkét láda most már feldolgozásra került, így most mindkét receptet közzéteszem, noha nincs jelentős különbség a kettő között.

Jöhet az első!

A gyümölcsöt egyenként megmostam, a szőrös részt egy kis kefével eltávolítottam, szárazra töröltem, majd 4 felé vágtam.

A gyümölcs kicsumázása embert próbáló feladat volt, egy éles késsel álltam neki, aminek hamarosan az lett a vége, hogy egy figyelmetlen pillanatban enyhe sérülést is szenvedtem a kezemen.

A teljes láda kemény birs csumázása után már a megerőltetéstől remegett a kezem.

Így esett meg, hogy a második ládát hagytam illatozni a kamrába majd 2 hétig. Akkor újra erőt vettem magamon és egy kellemes vasárnapi délután nekiestem a pucolásnak. Estére el is készültem vele, alaposan meglocsoltam citrommal, hogy ne barnuljon meg és másnap délután álltam neki a főzésének.

Visszatérve az első feldolgozott adagra, így alakult:

Hámozás, csumázás után vizet öntöttem alája, hogy ne égjen le, mert korábbi évek tapasztalatai alapján tudom, hogy a birs nehezen enged levet, így hamar leégne, ha nem kapna extra vizet.

A főzési idő nagyjából 40 percig tartott, akkor lekapcsoltam és a főzőlét leöntöttem róla, majd hagytam kissé hűlni.

A forró gyümölcsbe nem szívesen teszem bele a kézi turmixomat, így 20 perc után olyan hőmérsékletre csökkent, amit már a gép is elbírt.

A turmixolást követően a 4 kg tiszta birshez hozzáöntöttem 1 kg cukrot, 2 evőkanál fűszerkeveréket, amit fahéj, szegfűszeg és szerecsendió triójából alkottam - és a kamra polcán előre bekeverve várja mindig, hogy valamihez hozzálötyintsem-, 1 egész citrom facsart levét és fél evőkanál pektint.

A birset nem hámoztam, mert a héjában van a legtöbb pektin, így az extrán hizzáadott pektinnel is csínján bántam.

A lekvárnak való alapanyagot, mikor már mindent belekevertem, ismét feltettem főni, és folytonos kevergetés mellett-mivel a sűrű pép köpköd- egy percig sem hagytam magára.

30 percen át kevergetem, ekkor már a házban a bódító illat átvette a hatalmat. Végül sterilizált üvegekbe töltöttem, és száraz dunsztban hagytam kihűlni. 

A második verzió hasonlóképpen készült, mint az első, annyi különbséggel, hogy egy deka cukor sem került bele.

A pucolás, vízzel főzés, szűrés, majd turmixolás után a saját mézeskalács fűszerkeverékem és egy fél citromlevének hozzáadásával folytattam a munkálatot, 30 perc folytonos keverés és forrón üvegekbe töltéssel zártam a sort.

Tehát nulla cukor és nulla pektin ez esetben és jelentem ízre kifogástalan lett (legalábbis számunkra). A tartosságra vonatkozólag majd később referálok.

A birs fanyar íze remekül érvényesül, és finom sajtokkal, pirított dióval megbolondítva eszméletlenül jól harmonizál.

Ajánlom kipróbálásra!

Edó